Sziasztok!
Mint látjátok az oldal új kinézetet, új címet és új URL-linket is kapott. Remélem hogy ugyanúgy fogjátok imádni mint ahogy az elején kezdtük!
Egy zenét is csatoltam ehhez a részhez, mely jóformán az egész ihletet adta ehhez a részhez, hisz nagyon nagy gondba voltam ugyanis elszállt az ihletem az egyik percről a másikra és vagy hússzor írtam újra ezt a részt. Remélem hogy ettől függetlenül élvezni fogjátok, és köszönök mindent!
Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt? - John Green: Csillagainkban van a hiba
 |
| Young&Beautiful(Cedric Gervais Remix) |
Ajkaink egyre hevesebben, és hevesebben tépték egymást a dominanciáért harcolva. Nyelvünk lendületes táncot járva mozgott teljesen elveszve a semmiségben. Testünk pedig forróbbnál-forróbb lett egymás érintései által. - Az igazat megvallva élveztem ezt az egész helyzetet mely köztem és Liam között zajlott, ez a se veled se nélküled kapcsolat. Hisz én szerettem őt, teljes szívemből. - Sose hittem volna hogy valaha ő belé fogok beleszeretni. A legjobb barátomba, az egyetlen emberbe akit még érdeklek. És ha őt is elveszítem akkor egy senki se leszek, egy szellem.
- Állj. - szakítottam meg a csókunkat, majd levegőért kapkodva egy kicsit arrébb löktem őt hogy egy kis-tér uralkodjon köztünk, mert egy kérdéssel álltam elé. - Szeretnék, feltenni egy kérdést. - kezdtem bele a mondandómba, de még mindig a levegő után kapkodtam. Ő csak egy aprót bólintott. Féltem, hogy ezután lehet elveszthetem őt, de viszont lehet hogy ez segíteni fog a kapcsolatunkba egy szinttel feljebb lépni.
- Szeretném hallani a vallomásodat. - jelentettem ki határozottan, láttam hogy nem érti miről van szó.
- A vallomásomat? - kérdezte homlok ráncolva. - Miféle vallomást? - nézett rám értetlenül karját mellkasa felett összefonva.
- A vallomásodat. - meredtem gyönyörű barna szemeibe - Rólam.
- Rólad?! - emelte fel a hangját, amitől megijedtem. Ettől féltem, rettegtem ettől. Most egy veszekedésbe fog torkollani a forró légyottunk én végettem. Ezt is elbasztad Zayn.Ügyes vagy! - Elmondom mit szeretnék! - kezdett bele határozottan a mondandójába. - Szeretném élni az életemet amit mindig is akartam! Szeretnék újra egészséges lenni! És szeretnék az életembe szerelmet is mely sose fog kihunyni és örök élet szól! De ha ez nem is fog megtörténni az se baj, mert nem félek a haláltól Zayn, ha meg kell haljak akkor meghalok! - láttam rajta hogy nem fél a végtől,és hogy boldogsággal próbálja élni a hátralévő életét. - És szeretném a legjobb barátomat magam mellett tudni a végsőkig! Akár a pasimként akár a legjobb barátomként! Nekem aztán tökmindegy.
A mondata hallatán, ajkam egy kacér mosolyra húzódott, és derekánál fogva húztam magamhoz hogy egy hosszadalmas forró csókba forrjunk össze. Mikor megéreztem puha, nedves ajkait az enyémeken egy mosoly terült el a számon, és szemem kinyitva az ő barna csodáival találtam magam.
Derekánál megfogva emeltem fel, és lábait a derekam köré fontam, de ajkaink még mindig egymást falták, nyelveink pedig körkörös táncot járva egészítettek ki mindent.
A pultnak lökve testünket, simult az ágyékunk egybe, melytől egy hangos nyögéssel jeleztünk mindketten. - Talán, még tovább is eljutottunk volna, ha nem zavarnak meg minket. Az ajtó nyitására lettem figyelmes, gyorsan elszakadva Liamtől a fehér faajtóra pillantottam.
- Apu. - vakarta meg idegesen a tarkóját Liam. - Te mit keresel itt? Azt hittem erre a hétre még, elvagy.. - nézett végig édesapján.
Édesapja fekete szmokingban tornyosult előttem. - Sose bírt engem, jobb embert szeretett volna fia mellett tudni, nem olyan csavargót mint én. - Csak álltam ott, Liam mellett és próbáltam magam minél kisebbre összehúzni, vagy pedig ott helyben eltűnni. Éreztem magamon apja szúrós tekintetét amint végig mér engem, és letisztázza magában hogy egy a senki, semmit se változott az évek során..
- Ami azt illeti.. - vakartam meg a tarkómat és előrébb léptem, hogy a fekete bőrdzsekimet felvegyem az ülőgarnitúráról és ott hagyjam Liam-t édesapjával. - Nekem most mennem kell, majd találkozunk Liam! - veregettem vállba, mire a ráncos arcú fiúval találtam magam szembe. "Hova mész?" - olvastam le a szájáról, majd vállamat megvonva hagytam ott őt és édesapját.
Kilépve, New Yorkkal találtam magam szembe. "A jó öreg New York" gondoltam magamban, majd a tornácról leugrálva vettetem bele magam az esti életbe, mely még soha ennyire nem hívogatott mint most. Úgy éreztem hogy szabad vagyok, és nincsenek korlátok, egyszerűen bármire képes vagyok.
- Pszt. - hallottam meg egy suttogó hangot a hátam mögül. A hang felé fordulva, az ablakból kikukucskáló Liammel találtam magam. Szám mosolyra húzódott ahogy szembe találtam magam csodás sötét szemeivel, melyek úgy csillogtak mint New York fényei egy nyári éjszakán. - Mint amikor fiatalok voltunk. Ugrott be minden, mintha újra élném a teenage koromat. Azok a forró nyári éjszakák, július közepén, mikor az idő egy pillanatra megállt és élveztük az élet minden örömét, és percét. Imádtam azt az életet, azok az örült napok, a fények, és a hülyeségek.
- Ugorj le, úgy mint amikor fiatalok voltunk. - biztattam őt, egy hatalmas mosollyal az arcomon. Először habozva egy kicsit, de megtette. A párkány szélére állt, és teljes súlyával ellökte magát hogy a földön landoljon. Olyan csodás volt ahogy a levegőben "repült", földet érve akár egy macska talpra érkezett. Szemeit az enyémekkel találtam szembe, melyek csodásan csillogtak a boldogságtól, és nem a közeli halál félelmétől. Talán több percig meredtünk egymásra, mire megtudtam szólalni.
- Emlékszel, arra a régi motorra melyet még édesapádtól kaptál? - kérdeztem tőle, majd derekánál megfogva közelebb húztam magamhoz. Nem tudom mi késztetett erre a dologra, de úgy éreztem hogy most ebben a percben közelebb kell magamhoz tudnom.. Talán azért mert csak szerettem ha velem van, vagy pedig azért mert mindentől és mindenkitől megszerettem volna őt védeni.
- Igen emlékszek. Miért? - kérdezősködött tőlem, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, és kivillantottam százwattos mosolyomat, melynek senki se - köztük Li se tudott ellenállni. - Nem hiszem hogy jó ötlet. - kezdett nyafogni akár egy ötéves ki attól fél hogy majd az apukája leszidja mert kimegy a közeli parkba anélkül hogy szólna valakinek. Az ölelésemből kihátrálva távolodott tőlem, de kezemet nem engedte el, még mindig fogta.Tudtam hogy mit kell tennem ahhoz hogy igent mondjon. - Visszarántva őt tapadtam az ajkaira hogy újra érezhessem ajkai mámoros ízét mellyel nem tudtam betelni, egyszerűen ha a levegő engedte volna a nap huszonnégy órájában faltam volna neki. - Miután ajkaink elváltak egymástól kezemet az arcára helyeztem és lágyan végig simítottam finom borostáján mely most kezdett éledezni bőrén.
- Na benne vagy? - kérdeztem tőle, mire ő félve, de egy aprót bólintott. Kezeit megszorítva húztam magam után a garázsukhoz akár egy izgatott kisgyerek.
A garázs elé érve, toltam fel a fehér ajtót és kapcsoltam fel a balra helyezkedő villanyt hogy a fény megvilágítson mindent és végre elindulhassunk utunkra mely egészen hajnalig fog tartani. - A motorról lehúzva a fehér takarót pillantottam meg ezt a csodát melyet még Liam kapott a tizennyolcadik születésnapjára. De nem nagyon használta, nem élvezte az ilyen dolgokat, inkább a könyvek világába bújt bele, ellenben velem. Én szerettem a gyorsaságot, a vadságot, ezért amikor csak alkalmam volt mindig száguldoztam ezzel a csodával. - A sisakot a kezébe dobva ültem fel a motorra, és vártam hogy ő is felszálljon mögém.
- Csak te és én. - suttogtam alig halhatóan, mire megéreztem meleg karjait a derekam köré fonva. - Ne félj. - nyugtattam majd beindítottam a motort és elhajtottunk a garázsból egyenesen ki New Yorkból, az ismeretlen terepekre, a szabadságba. Úgy éreztem hogy végre teljes az életem, és annyi év után boldog vagyok..
Derekánál megfogva emeltem fel, és lábait a derekam köré fontam, de ajkaink még mindig egymást falták, nyelveink pedig körkörös táncot járva egészítettek ki mindent.
A pultnak lökve testünket, simult az ágyékunk egybe, melytől egy hangos nyögéssel jeleztünk mindketten. - Talán, még tovább is eljutottunk volna, ha nem zavarnak meg minket. Az ajtó nyitására lettem figyelmes, gyorsan elszakadva Liamtől a fehér faajtóra pillantottam.
- Apu. - vakarta meg idegesen a tarkóját Liam. - Te mit keresel itt? Azt hittem erre a hétre még, elvagy.. - nézett végig édesapján.
Édesapja fekete szmokingban tornyosult előttem. - Sose bírt engem, jobb embert szeretett volna fia mellett tudni, nem olyan csavargót mint én. - Csak álltam ott, Liam mellett és próbáltam magam minél kisebbre összehúzni, vagy pedig ott helyben eltűnni. Éreztem magamon apja szúrós tekintetét amint végig mér engem, és letisztázza magában hogy egy a senki, semmit se változott az évek során..
- Ami azt illeti.. - vakartam meg a tarkómat és előrébb léptem, hogy a fekete bőrdzsekimet felvegyem az ülőgarnitúráról és ott hagyjam Liam-t édesapjával. - Nekem most mennem kell, majd találkozunk Liam! - veregettem vállba, mire a ráncos arcú fiúval találtam magam szembe. "Hova mész?" - olvastam le a szájáról, majd vállamat megvonva hagytam ott őt és édesapját.
Kilépve, New Yorkkal találtam magam szembe. "A jó öreg New York" gondoltam magamban, majd a tornácról leugrálva vettetem bele magam az esti életbe, mely még soha ennyire nem hívogatott mint most. Úgy éreztem hogy szabad vagyok, és nincsenek korlátok, egyszerűen bármire képes vagyok.
- Pszt. - hallottam meg egy suttogó hangot a hátam mögül. A hang felé fordulva, az ablakból kikukucskáló Liammel találtam magam. Szám mosolyra húzódott ahogy szembe találtam magam csodás sötét szemeivel, melyek úgy csillogtak mint New York fényei egy nyári éjszakán. - Mint amikor fiatalok voltunk. Ugrott be minden, mintha újra élném a teenage koromat. Azok a forró nyári éjszakák, július közepén, mikor az idő egy pillanatra megállt és élveztük az élet minden örömét, és percét. Imádtam azt az életet, azok az örült napok, a fények, és a hülyeségek.
- Ugorj le, úgy mint amikor fiatalok voltunk. - biztattam őt, egy hatalmas mosollyal az arcomon. Először habozva egy kicsit, de megtette. A párkány szélére állt, és teljes súlyával ellökte magát hogy a földön landoljon. Olyan csodás volt ahogy a levegőben "repült", földet érve akár egy macska talpra érkezett. Szemeit az enyémekkel találtam szembe, melyek csodásan csillogtak a boldogságtól, és nem a közeli halál félelmétől. Talán több percig meredtünk egymásra, mire megtudtam szólalni.
- Emlékszel, arra a régi motorra melyet még édesapádtól kaptál? - kérdeztem tőle, majd derekánál megfogva közelebb húztam magamhoz. Nem tudom mi késztetett erre a dologra, de úgy éreztem hogy most ebben a percben közelebb kell magamhoz tudnom.. Talán azért mert csak szerettem ha velem van, vagy pedig azért mert mindentől és mindenkitől megszerettem volna őt védeni.
- Igen emlékszek. Miért? - kérdezősködött tőlem, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, és kivillantottam százwattos mosolyomat, melynek senki se - köztük Li se tudott ellenállni. - Nem hiszem hogy jó ötlet. - kezdett nyafogni akár egy ötéves ki attól fél hogy majd az apukája leszidja mert kimegy a közeli parkba anélkül hogy szólna valakinek. Az ölelésemből kihátrálva távolodott tőlem, de kezemet nem engedte el, még mindig fogta.Tudtam hogy mit kell tennem ahhoz hogy igent mondjon. - Visszarántva őt tapadtam az ajkaira hogy újra érezhessem ajkai mámoros ízét mellyel nem tudtam betelni, egyszerűen ha a levegő engedte volna a nap huszonnégy órájában faltam volna neki. - Miután ajkaink elváltak egymástól kezemet az arcára helyeztem és lágyan végig simítottam finom borostáján mely most kezdett éledezni bőrén.
- Na benne vagy? - kérdeztem tőle, mire ő félve, de egy aprót bólintott. Kezeit megszorítva húztam magam után a garázsukhoz akár egy izgatott kisgyerek.
A garázs elé érve, toltam fel a fehér ajtót és kapcsoltam fel a balra helyezkedő villanyt hogy a fény megvilágítson mindent és végre elindulhassunk utunkra mely egészen hajnalig fog tartani. - A motorról lehúzva a fehér takarót pillantottam meg ezt a csodát melyet még Liam kapott a tizennyolcadik születésnapjára. De nem nagyon használta, nem élvezte az ilyen dolgokat, inkább a könyvek világába bújt bele, ellenben velem. Én szerettem a gyorsaságot, a vadságot, ezért amikor csak alkalmam volt mindig száguldoztam ezzel a csodával. - A sisakot a kezébe dobva ültem fel a motorra, és vártam hogy ő is felszálljon mögém.
- Csak te és én. - suttogtam alig halhatóan, mire megéreztem meleg karjait a derekam köré fonva. - Ne félj. - nyugtattam majd beindítottam a motort és elhajtottunk a garázsból egyenesen ki New Yorkból, az ismeretlen terepekre, a szabadságba. Úgy éreztem hogy végre teljes az életem, és annyi év után boldog vagyok..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése