Happy Easter!

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kìvánok az oldal nevében!Nélkületek nem lennék itt ahol most vagyok.
Imádlak titeket!
U.i:A laptopom elromlott,sajnos nem tudom hogy mikor fogom hozni az új részt.

Young&Beautiful[+16] - 7

Sziasztok!

Mint látjátok az oldal új kinézetet, új címet és új URL-linket is kapott. Remélem hogy ugyanúgy fogjátok imádni mint ahogy az elején kezdtük!

Egy zenét is csatoltam ehhez a részhez, mely jóformán az egész ihletet adta ehhez a részhez, hisz nagyon nagy gondba voltam ugyanis elszállt az ihletem az egyik percről a másikra és vagy hússzor írtam újra ezt a részt. Remélem hogy ettől függetlenül élvezni fogjátok, és köszönök mindent!

Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt? - John Green: Csillagainkban van a hiba

Young&Beautiful(Cedric Gervais Remix)

Ajkaink egyre hevesebben, és hevesebben tépték egymást a dominanciáért harcolva. Nyelvünk lendületes táncot járva mozgott teljesen elveszve a semmiségben. Testünk pedig forróbbnál-forróbb lett egymás érintései által. - Az igazat megvallva élveztem ezt az egész helyzetet mely köztem és Liam között zajlott, ez a se veled se nélküled kapcsolat. Hisz én szerettem őt, teljes szívemből. - Sose hittem volna hogy valaha ő belé fogok beleszeretni. A legjobb barátomba, az egyetlen emberbe akit még érdeklek. És ha őt is elveszítem akkor egy senki se leszek, egy szellem. 

- Állj. - szakítottam meg a csókunkat, majd levegőért kapkodva egy kicsit arrébb löktem őt hogy egy kis-tér uralkodjon köztünk, mert egy kérdéssel álltam elé. - Szeretnék, feltenni egy kérdést. - kezdtem bele a mondandómba, de még mindig a levegő után kapkodtam. Ő csak egy aprót bólintott. Féltem, hogy ezután lehet elveszthetem őt, de viszont lehet hogy ez segíteni fog a kapcsolatunkba egy szinttel feljebb lépni. 

- Szeretném hallani a vallomásodat. - jelentettem ki határozottan, láttam hogy nem érti miről van szó. 

- A vallomásomat? - kérdezte homlok ráncolva. - Miféle vallomást? - nézett rám értetlenül karját mellkasa felett összefonva.

- A vallomásodat. - meredtem gyönyörű barna szemeibe - Rólam.

- Rólad?! - emelte fel a hangját, amitől megijedtem. Ettől féltem, rettegtem ettől. Most egy veszekedésbe fog torkollani a forró légyottunk én végettem. Ezt is elbasztad Zayn.Ügyes vagy!  - Elmondom mit szeretnék! - kezdett bele határozottan a mondandójába. - Szeretném élni az életemet amit mindig is akartam! Szeretnék újra egészséges lenni! És szeretnék az életembe szerelmet is mely sose fog kihunyni és örök élet szól! De ha ez nem is fog megtörténni az se baj, mert nem félek a haláltól Zayn, ha meg kell haljak akkor meghalok! - láttam rajta hogy nem fél a végtől,és hogy boldogsággal próbálja élni a hátralévő életét. - És szeretném a legjobb barátomat magam mellett tudni a végsőkig! Akár a pasimként akár a legjobb barátomként! Nekem aztán tökmindegy.

A mondata hallatán, ajkam egy kacér mosolyra húzódott, és derekánál fogva húztam magamhoz hogy egy hosszadalmas forró csókba forrjunk össze. Mikor megéreztem puha, nedves ajkait az enyémeken egy mosoly terült el a számon, és szemem kinyitva az ő barna csodáival találtam magam.
Derekánál megfogva emeltem fel, és lábait a derekam köré fontam, de ajkaink még mindig egymást falták, nyelveink pedig körkörös táncot járva egészítettek ki mindent.
A pultnak lökve testünket, simult az ágyékunk egybe, melytől egy hangos nyögéssel jeleztünk mindketten. - Talán, még tovább is eljutottunk volna, ha nem zavarnak meg minket. Az ajtó nyitására lettem figyelmes, gyorsan elszakadva Liamtől a fehér faajtóra pillantottam.
- Apu. - vakarta meg idegesen a tarkóját Liam. - Te mit keresel itt? Azt hittem erre a hétre még, elvagy.. - nézett végig édesapján.
Édesapja fekete szmokingban tornyosult előttem. - Sose bírt engem, jobb embert szeretett volna fia mellett tudni, nem olyan csavargót mint én. - Csak álltam ott, Liam mellett és próbáltam magam minél kisebbre összehúzni, vagy pedig ott helyben eltűnni. Éreztem magamon apja szúrós tekintetét amint végig mér engem, és letisztázza magában hogy egy a senki, semmit se változott az évek során.. 
- Ami azt illeti.. - vakartam meg a tarkómat és előrébb léptem, hogy a fekete bőrdzsekimet felvegyem az ülőgarnitúráról és ott hagyjam Liam-t édesapjával. - Nekem most mennem kell, majd találkozunk Liam! - veregettem vállba, mire a ráncos arcú fiúval találtam magam szembe. "Hova mész?" - olvastam le a szájáról, majd vállamat megvonva hagytam ott őt és édesapját.

Kilépve, New Yorkkal találtam magam szembe. "A jó öreg New York" gondoltam magamban, majd a tornácról leugrálva vettetem bele magam az esti életbe, mely még soha ennyire nem hívogatott mint most. Úgy éreztem hogy szabad vagyok, és nincsenek korlátok, egyszerűen bármire képes vagyok.
- Pszt. - hallottam meg egy suttogó hangot a hátam mögül. A hang felé fordulva, az ablakból kikukucskáló Liammel találtam magam. Szám mosolyra húzódott ahogy szembe találtam magam csodás sötét szemeivel, melyek úgy csillogtak mint New York fényei egy nyári éjszakán. - Mint amikor fiatalok voltunk. Ugrott be minden, mintha újra élném a teenage koromat. Azok a forró nyári éjszakák, július közepén, mikor az idő egy pillanatra megállt és élveztük az élet minden örömét, és percét. Imádtam azt az életet, azok az örült napok, a fények, és a hülyeségek. 
- Ugorj le, úgy mint amikor fiatalok voltunk. - biztattam őt, egy hatalmas mosollyal az arcomon. Először habozva egy kicsit, de megtette. A párkány szélére állt, és teljes súlyával ellökte magát hogy a földön landoljon. Olyan csodás volt ahogy a levegőben "repült", földet érve akár egy macska talpra érkezett. Szemeit az enyémekkel találtam szembe, melyek csodásan csillogtak a boldogságtól, és nem a közeli halál félelmétől. Talán több percig meredtünk egymásra, mire megtudtam szólalni.
- Emlékszel, arra a régi motorra melyet még édesapádtól kaptál? - kérdeztem tőle, majd derekánál megfogva közelebb húztam magamhoz. Nem tudom mi késztetett erre a dologra, de úgy éreztem hogy most ebben a percben közelebb kell magamhoz tudnom.. Talán azért mert csak szerettem ha velem van, vagy pedig azért mert mindentől és mindenkitől megszerettem volna őt védeni.
- Igen emlékszek. Miért? - kérdezősködött tőlem, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, és kivillantottam százwattos mosolyomat, melynek senki se - köztük Li se tudott ellenállni. - Nem hiszem hogy jó ötlet. - kezdett nyafogni akár egy ötéves ki attól fél hogy majd az apukája leszidja mert kimegy a közeli parkba anélkül hogy szólna valakinek. Az ölelésemből kihátrálva távolodott tőlem, de kezemet nem engedte el, még mindig fogta.Tudtam hogy mit kell tennem ahhoz hogy igent mondjon. - Visszarántva őt tapadtam az ajkaira hogy újra érezhessem ajkai mámoros ízét mellyel nem tudtam betelni, egyszerűen ha a levegő engedte volna  a nap huszonnégy órájában faltam volna neki. - Miután ajkaink elváltak egymástól kezemet az arcára helyeztem és lágyan végig simítottam finom borostáján mely most kezdett éledezni bőrén.
- Na benne vagy? - kérdeztem tőle, mire ő félve, de egy aprót bólintott. Kezeit megszorítva húztam magam után a garázsukhoz akár egy izgatott kisgyerek.
A garázs elé érve, toltam fel a fehér ajtót és kapcsoltam fel a balra helyezkedő villanyt hogy a fény megvilágítson mindent és végre elindulhassunk utunkra mely egészen hajnalig fog tartani. - A motorról lehúzva a fehér takarót pillantottam meg ezt a csodát melyet még Liam kapott a tizennyolcadik születésnapjára. De nem nagyon használta, nem élvezte az ilyen dolgokat, inkább a könyvek világába bújt bele, ellenben velem. Én szerettem a gyorsaságot, a vadságot, ezért amikor csak alkalmam volt mindig száguldoztam ezzel a csodával. - A sisakot a kezébe dobva ültem fel a motorra, és vártam hogy ő is felszálljon mögém.
- Csak te és én. - suttogtam alig halhatóan, mire megéreztem meleg karjait a derekam köré fonva. - Ne félj. - nyugtattam majd beindítottam a motort és elhajtottunk a garázsból egyenesen ki New Yorkból, az ismeretlen terepekre, a szabadságba. Úgy éreztem hogy végre teljes az életem, és annyi év után boldog vagyok..

Decisions

Sziasztok!

Már jó pár napja gondolkodok azon, hogy a történet egy normális hosszúságú legyen, és akár folytatása is legyen a későbbiekben.

Ezzel, arra jutottam hogy igen a történet egy normális sztori lesz, nem csak egy futókaland. Lesznek érzelmek, kalandok, és még nagyon sok forró pillanat Zayn és Liam életében.

Viszont van egy kérdésem amit szeretnék tőletek megkérdezni. Gondolkodtam a blog címén. Mivel a jelenlegi címe 'A world without humanity[A világ érzelmek nélkül]', és mivel a történet teljesen 360-fokos fordulatot vett ezért gondolkodtam a név változtatáson. Az új cím az Nitesky lenne. - És akkor a blog egy teljesen új kinézetet kapna.

Na mit gondoltok róla? - Ja, és az új rész ma este érkezik!

Beating Heart [+16] - 6

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést. - Benjamin Disraeli

Az idő talán ilyenkor gyorsabban haladt, mint bármikor. - Mire már felépültem, és összeszedtem az energiámat három hét el is telt, és a kemoterápiától már a hajam is kezdett hullani, ami eléggé megrémisztett és féltem a végtől. - Őszintén szólva féltem a haláltól..féltem itt hagyni az életemet, a családomat, de legfőképp féltem itt hagyni Zaynt.

Ő volt az egyetlen ember aki átsegített ezen az időszakon, még akkor is ha a barátságunk néha fura fordulatot vett és kisebb-nagyobb pillanataink voltak, melyek olyanokban nyilvánultak ki mint például, egymás bámulása, vagy a kézfogások. - De ennél több nem volt.Őszintén szólva, én szerettem volna hogy legyen köztünk valami, de amikor ezen elgondolkodtam akkor rájöttem hogy minek, hisz nemsokára véget ér az életem, és nem szeretném Őt úgy itt hagyni hogy szerelmes volt belém, és úgy lett vége hogy én magára hagytam.

- Liam! - hallottam meg Zayn csengő hangját az ajtó túloldalán. - Bemehetek? - kérdezte, majd a kilincsre helyezte a kezét és résnyire nyitotta az ajtót hogy bekukucskáljon.

Ami azt illeti, épp fürödtem. De ez őt látszólag nem zavarta, nem úgy mint engem...én ugyanis drasztikus elkezdtem fogyni. - Azt mondták a doktorok, köztünk Mr.Sommers is hogy ha a megfelelő diétát észben tartom, és néha elmegyek egy-egy órát edzeni, vagy futni akkor olyan leszek mint régebben..amikor egészséges voltam. - De ez nem volt olyan egyszerű mint amilyennek tűnt, hisz az erőm egyre jobban kezdett elfogyni, és néha még az is nehezemre esett hogy az ágyból kikeljek.

- Mi értelme van az életemnek? - meredtem magam elé, még mindig a gondolataim tengerébe hajózva. - Mi értelme van annak hogy élek, ha lassan már képtelen leszek arra hogy felkeljek az ágyból? - néztem rá Zaynre, könnyes szemmel..

- Li, ne kezdd.. - kezdett bele, majd pedig leguggolt mellém a kádhoz. Olyan voltam mint egy nagy gyerek, a kádban, "bárányfelhőkkel" körülvéve ültem a meleg vízben és a testemet lazítottam. - Ne add fel ilyen könnyen. Ki tudja mit hoz a jövő, lehet hogy túléled, és akkor boldogan élhetsz. Rád talál majd a szerelem, és boldog leszel. - kezdett bele a lelkesítő szövegbe amelyhez nekem kicsit se volt kedvem, sőt! még jobban csak elkeserített.

- Zayn, fejezd be! - förmedtem rá, mire mogyoróbarna szempárjába meredtem,mely üvegessé vált szavaim hallatán, és érzelemmentessé. Állásba tornázva fel magát, hagyott ott egymagammal az üres fürdőszobába. "Nagyszerű, ezt is elbasztam. Ügyes vagy Liam" - mondogattam magamban, és a fehér csempét néztem mely inkább a kórházra emlékeztetett mint hogy az otthonra.
A hideg kőre lépve, borzongtam bele az egészbe hogy nemsokára meghalok..más nem járt a fejemben, hogy esetleg kiélvezhetném az életem minden percét, és egy párkapcsolatot építenem. - De ez nem olyan egyszerű! maga az ismerkedés jelen esetben kettő hónap- legalább is nálam - és utána nekem már csak pár hónapom lesz az életemből.. - Ajj, miért olyan nehéz az élet?! - sóhajtottam, majd pedig magamra erőltettem egy fekete boxeralsót és egy fekete pólót, és a tükör felé fordultam.
A szemeim alatt karikák pihentek, a hajam százfelé omladozott a homlokomra,a karom akár egy ág olyan vékony volt. - Teljesen kikészültem a látványtól, mely fogadott...egyre jobban kezdtem kikészülni ahogy a tükörbe néztem. Utáltam magam, még csak három hét telt el de én már most nyúzottan nézek ki. Akkor mi lesz később? - Féltem, legszívesebben sírtam volna egész álló nap, de nem akartam hogy lássák rajtam hogy mennyire megvagyok törve.Azt szerettem volna ha úgy emlékeznek majd rám mint Liam Payne-ra arra a fiúra aki mosolyogva várta a halált, nem arra a Liamre aki félt szembenézni a sorsával..
A fürdőből kilépve, pillantottam meg Zaynt, az ágyon egy könyvet olvasva. - Ő?!Könyvet? - Még soha életemben nem láttam a kezében könyvet, még akkor sem amikor az érettségire készültünk. Míg én a könyveket,füzeteket bújtam a nap huszonnégy órájában addig ő az érzelmeire, és a józan eszére hivatkozott. Sosem tanult, mindig lógott a tanórákról, néha pedig vele mentem. - Pedig, én voltam az osztály egyik legjobb tanulója, de néha velem is elszaladt a ló, és év-végére olyan lettem mint Ő maga az "ördög".. - Lógtam az órákról, cigiztem, néha szívtam is, pasiztam -és csajoztam ezerrel, minden este bulik-bulik hátán, pia, drogok és minden amit egy tizennyolc éves fiú eltud képzelni az életében, ha rossz társaságba keveredik.
- Zayn Malik, olvas! - ordítottam fel, mire elnevettem magam, és az ágyam habjaiba merültem. 
- Bár mondjuk, én a testedet jobban nézegetném, mint ennek a könyvnek a lapjait, de ha ez van, akkor.. - Szemeimet nagyra nyitva néztem rá, mire ő egy kacér mosollyal mindent nyugtázott. - Őszintén szólva, az imént még fáztam, de most úgy éreztem mint aki egy szaunába csücsül.

A csönd telepedett kettőnk közzé, olyan kínos volt.. - Nem az a tipikus normális csönd, amikor csináltok valamit, hanem az a kínos csend amikor nincs téma, és csak nézel ki a fejedből és vársz a csodára.
Az ágyról felállva indultam el az ajtó felé, le a konyhába hogy valami féle táplálékot vegyek be a szervezetembe, ugyan is a gyomrom már kezdte jelezni hogy éhes. - Az ajtón kilépve csapott meg a hidegebb levegő mely a lakást árasztotta el, a lépcső fokain lépkedve pillantottam meg a fehér falon heverő képsort melyet már nem is tudom hogy mikor néztem meg utoljára. A képeken én voltam, valamikor egyedül, valamikor pedig a családommal, vagy pedig a rokonokkal. - Az egyik képen édesanyám volt, és én amikor megszülettem... - A falról levéve a keretbe zárt csodát figyeltem meg édesanyám arcvonásait melyek hasonlítottak az én arcvonásaimhoz. - Szeme, több mint valószínű a boldogságtól csillogott, hisz akkor tarthatta születendő gyermekét először a kezében.
Nagyon hiányzott. Annyira fájt hogy nem ismerhettem meg őt, hogy már kiskoromban elvesztettem őt, pedig biztos csodálatos személyiség volt. - De, viszont az igaz hogy a történelem valamilyen szinten megismétli önmagát hisz, most én is abban a betegségben szenvedek mint édesanyám, ha ő meghalt akkor én is megfogok. Itt nincs már semmiféle remény, melyről Zayn magyarázott nekem. Ha meg kell halnom, akkor meghalok. Ilyen egyszerű ez az egész.
A képet visszatéve a helyére, mentem tovább a lépcső szakaszain a képeket fürkészve. Volt köztünk szalagavató, ahol pár nélkül kellett megjelennem, ugyan is senkit se mertem elhívni másságom végett. - Volt, a nyaralások alatt eltöltött időszakokról képek, és minden egyéb eseményekről melyek az élet fontos szakaszai közé sorolhatóak.
A konyhába érve, nyílt elém minden. Nem gyakran jártam ide be hisz általában beülök egy gyorskajáládba, vagy egy étterembe reggelizni, vagy ebédelni, vacsorára pedig egy szendvics teljesen megfelel nekem.
- Liam! - hallottam meg Zayn, rekedt hangját amint a nevemet kiabálja az emeletről. Néha maga a hangja képes volt belőlem olyan dolgokat kiváltani mint például a gyomromgörcsbe rándulása, vagy pedig hebegek össze-vissza amikor kérdez tőlem valamit...
- Itt vagyok, a konyhában! - ordítottam vissza, majd a hűtő hideg mélyébe nyúltam hogy kivegyem a szendvicshez szánt alapanyagokat. Mikor megpillantottam őt, csak egy kisebb mosolyt eresztettem el, pedig belül valahogy tomboltam. Olyan helyes volt, fekete póló takart kiformázott felsőtestét, és egy fekete csőnadrág emelte ki csodálatos lábait.
A szememmel keresve őt, nem találtam hogy leült volna a velem szembe lévő széken, egyszerűen csak felszívódott. A vajat, letéve a bárpultra fordultam meg hogy megkeressem hova tűnt el.
Az egyik pillanatról a másikra, szorított magához, és puha ajkait az enyémeknek nyomta. Átadva magam a jóleső érzésnek, kezeimet nyakai köré fontam és visszacsókoltam.
- Csak barátok - mormogta a számba, mire ráharapva aljsóajkára hívtam őt durvább táncra nyelveinkkel

Life. - 5

Az idő tekervényes. Hol lelassul, hol felpörög, értelmezhetetlenül, kiszámíthatatlanul.

         - Jonathan Tropper                                                   

A kórterembe belépve, csapott meg az a tipikus gáz-szag mely azt idézte benned elő hogy valami nincs rendben, mert neked itt kell lenned. - Könnyeimet legyőzve, próbáltam magam nem elsírni Liam látványán. Testéből több féle csövek lógtak ki, mely eléggé megrémisztett, plusz még az a csipogó hang mely a szívritmusát mérte neki. - Még sose éreztem magam így, ilyen szörnyen. Emlékszek amikor anyuék haltak meg akkor csak sírtam, és sírtam megállás nélkül, és még a kórtermükbe se léptem be hozzájuk..több évig emésztettem magam ez végett, drogokba, és alkoholba fojtva a bánatomat mert akkor nem voltam képes belépni a fehér falak közé és végső búcsút venni a szüleimtől. - De hát mindig van remény. A remény, az egy olyan dolog, mely végig kísér téged az életed során, és ezáltal még a legszerencsétlenebb helyzetből is kilátást találsz.

Szóval, mindig van remény. Ez kell hogy mindig előtted legyen, a szemed előtt hogy bármiből van kilátás, és a reményt sose szabad feladni! mert ha a reményt, feladod azzal az életed is véget ér...

Liamhez lépve, csak meredtem rá, a vidám, mosolygós, nagylelkű gyereket most gépek tartották életben..- Kezét megfogva, csak néztem őt, és engedtem hogy a könnyeim végig folyjanak arcomon.

- Miért sírsz? - kérdezte tőlem, a hangja talán most még rekedtebb volt, és teljesen erőtlenebb. Fejemet felkapva a hang irányába nem hittem a szememnek, se a fülemnek. Most én ezt álmodtam?!És ha valaki felkelt akkor minden normális lesz, és a lepukkant romos házamba találom magam, arra várva hogy Liam felhívjon és átmenjek hozzá hogy megbeszéljük a dolgokat.. - De ez csak az agyam szüleménye volt, mely hirtelen csapott az elmémbe aztán pedig olyan gyorsan el is tűnt amikor Liam próbálta szemeit nyitogatni, nem valami nagy sikerrel ugyanis a fehér fény mely a mennyezetre felszerelt csövekből áradt bánthatták a pupilláját, ami elég kellemetlen érzés lehetett neki.. 

- Én.. - szipogtam - nem sírok, csak.. - a mondatom hallatán, egy apró mosolyt villantott melytől, én is elnevettem magam. Még ilyenkor is hazudok neki istenem! hogy lehet ennyire egy köcsög?! - kérdeztem magamban, majd pedig a sós cseppeket gyorsan letörölve a szememről próbáltam beszédre nyitni a számat.

- És hogy vagy? - kérdeztem tőle, még mindig a kezét szorongatva.

- Jobban. - valahogy, nem voltam képes elhinni, hisz a monitoron a jelek nem ezt mutatták ki, és én se hittem a szememnek ahogy kinézett. Hisz, már ismertem őt annyira hogy láttam már őt betegen, jókedvűen, kicsit becsípve, vagy pedig szomorúnak. Jobban ismertem őt mint saját magamat, és tudom hogy most nincs jól. Tudom, hogy fájdalmai vannak, és azt is tudom hogy legszívesebben feladná most az életet, de valahogy még is él..lehet hogy már nem olyan jók a kilátásai mint régen, de valamiért még mindig él. Vannak olyan dolgok az életében amelyeket, még nem vitt véghez és tudom hogy ezért él még.

- Ne hazudj nekem Li, tudom hogy nem vagy jól..  - próbáltam a hangomat egy szintben tartani, ami képtelenség volt mert még mindig a sírás határán voltam.. 

Pár percig csönd telepedett közénk..én csak néztem őt, és azon gondolkodtam hogy miért mindig olyan emberek szenvednek akik semmi rosszat nem tettek a világ ellen, egyszerűen csak élni szerettek volna, és boldogak lenni. De az élet az nem ilyen, az élet az kegyetlen, az emberek legnagyobb ellensége egy adott helyzetben. - De, Li, valamilyen szinten még is szerencsés volt, hisz már élt azért..valamennyit, belegondolva abba hogy vannak olyan kis-csecsemők akik még az élet örömeit se tapasztalhatják meg mert az élet közbe szól,és az egyik pillanatról a másik, komplikációk lépnek fel és meghalnak.. Liam, pedig már húsz éves volt, azért megtapasztalta, hogy milyen az első szerelem, az első csók, nevetett a barátaival a semmin, vagy pedig sírt mert valakit elvesztett. De azért még is még fiatal volt a halálhoz, fiatal volt még hogy meghaljon..

- Liam.. - kezdtem bele a monológomba. - Ami azt illeti..sajnálom, hogy egy pancser voltam, egy köcsög aki ott hagyott téged egy szeretkezés után. - sütöttem le a szememet, nem voltam képes az ő barnájába nézni, így is elég fájdalmat okoztam neki. - Csak tudod, még magamnak se mertem bevallani hogy az az éjszaka, az a kibaszott éjszaka! megváltoztatta az egész életemet és teljesen másképp nézek rád azóta... - kezét még mindig fogva, a szemébe néztem, láttam rajta hogy fájdalmai vannak, és nem tudja hogy mitévő legyen. Keresi a megfelelő szavakat, amiket mondhatna.

- Zayn.. - szólalt meg alig hallhatóan, mire egy hatalmas sóhajt vettem, és egy mosolyt erőltettem az ajkaimra biztatás képen. - Legyünk csak barátok. - jelentette ki egyszerűen mire lefagytam.

U.i.: Sajnálom, hogy ez a rész ilyen rövid lett, ígérem hogy a következő rész hosszabb lesz, de nem ígérem hogy most hétköznap megkapjátok.Csak olyan hétvége felé ígérem!:)

Kiss The Devil. - 4

A körülmények néha olyan irányba mozdítják az életedet, amerre magadtól soha nem mennél. - Dr.Csont

 - Dél van. - morogtam magamban, majd pedig egy fordulatot vettem az ágyamon. Az agyam hatalmasokat ütött a fejemben, majd szétrobbant. - A tegnap este maradványai voltak megtalálhatók az elmémben, de nem mindenre emlékszek. Néhány emlék teljesen kiesett..ilyet még soha nem csináltam, hogy leittam volna magamat valaki végett. Általában csak emberi-ésszel ittam, nem úgy mint egy állat..
Asszem, hogy ezt az estét eltemetem a "nem vagyok erre büszke" mappába az agyamra, és soha többé nem gondolok rá.
Mellettem, számomra egy ismeretlen pasas aludta az álmát, amit nem nagyon néztem valami jó szemmel, hisz nem emlékeztem rá hogy valakivel testi kapcsolatot teremtettem volna Zaynen kívül..



Finoman, meglökve őt keltettem fel, hogy legyen szíves hagyja el a házat..Nem volt szép tőlem hisz nem ilyen vagyok, de úgy látom már megszoktak ezt, hisz csak egy apró mosollyal felöltözött és elhagyta a lakást, így magamra maradtam. - Édesapám Manchesterben tölti a hetet, az új desingen dolgozva a cégnek, melyet nyáron dobnak majd piacra. - Hogy őszinte legyek, nem is tudom hogy mikor beszélgettem vele egy jót. Talán azt se tudja hogy meleg vagyok, de valahogy nem is tud ez a dolog megmozgatni belűről. a munkáját mindig is többre tartotta mint engem, vagy a családot.
Édesanyámat, még kiskoromban veszítettem el, rákos volt, és amikor én két éves voltam akkor halt meg, így nincs vele semmilyen közös emlékem amire esetleg emlékezhetnék csak a képek amik eléggé régen készültek. 
A fürdőbe beérve, kaptam le magamról az alsómat majd pedig álltam be a zuhanykabin alá, hogy lemossam magamról a mocskot amit tegnap a buliban szereztem. - A hideg vizet engedve magamra próbáltam nem a tegnap estére gondolni, de az emlékek egyre jobban csak bombáztak meg. A fiút akit ágyamba csalogattam Louisnak hívták, és őszintén szólva nem vagyok rá büszke hogy egy vad idegennel feküdtem le, ráadásul a buliban, majd pedig a saját ágyamban. Szégyelltem magamat..nagyon.
A zuhanykabinból kilépve, csapott meg a hideg fagyos levegő, és egy olyan fura érzés melyet soha nem éreztem, a szívem kezdett egyre erősebben és erősebben szúrni. Minden erőmet összeszedve tárcsáztam a telefonomban legelőször szereplő számot mely Zayné volt.
- Zayn.. - lihegtem a telefonba mihelyst felvette. A szívem egyre jobban nyílalt, és már a végtagjaim is zsibbadásnak indultak. Nagyon féltem. Mi van ha újra szívinfarktusom van? - Valami baj van.. - ezután a mondatom után elsötétült az egész világ és a hideg földet éreztem meg ahogy hátamnak csapódik..

________________________________________________________________________________

Liam hívott..legszívesebben fel se, vettem volna de vele nem tudok olyan köcsög lenni mint azokkal akikkel egyszer ágyba feküdtem. Ő más volt. Ő volt az egyetlen boldogságom ezen a nyomorult világon..
És este rájőve arra hogy elbasztam, és ott kellett volna maradnom vele az érzelmek lassacskán felemésztettek..Nem kellett volna ott hagynom, ezt életem végéig bánni fogom.
Fülemhez emelve a telefont, hallottam meg a vonal másik végén Liam ijedt zihálását, mely jóformán felért egy kisebb szívinfarktussal..
- Zayn..valami baj van.. - hallottam meg a túlsó végen az ő ideges hangját, majd egy puffanásra lettem figyelmes.
- Liam!Li! - ordítottam a telefonban, de semmi. Idegességemben a telefont kinyomva, dobtam le az ágyra majd pedig a kabátomért és a bakancsomért siettem hogy felhúzhassam őket és elindulhassak Liamhez.
Futottam, mint még soha, az adrenalin és az idegesség a testemben túltengett akár képes lettem volna itt most helyben embert is ölni ha valami lesz Liammel.. 
A metrót leszarva szaladtam, és szaladtam a városon keresztül míg el nem értem ahhoz a bizonyos házhoz.- Az ajtó zárva. Nagyszerű! - Minden erőmmel nekirohanva törtem be magam előtt az ajtót majd pedig egyenesen fel az emeletre, abba a bizonyos szobába ahol két nappal ezelőtt minden történt, és az egész életem megváltozott.. 
- Liam! - ordítottam, úgy hogy az egész házat az én hangommal töltöttem be. A fürdőszobába benyitva találtam magammal szembe az ő élettelen testét, ahogy ott fekszik. - Liam, istenem ez nem lehet igaz! - kezdtek el folyni szememen a könnyek.  - Igen!Sírtam!Engem is meglepett, hisz már évek teltek el a szüleim halála óta, és azóta soha nem sírtam normálisan, csak eleresztettem egy-két könnycseppet az arcomon amit senki se látott.
Liam telefonjáért nyúltam hogy a mentőket hívjam. - Addig míg a számot tárcsáztam, egy törölközővel takartam be meztelen testét, hogy meg ne fázzon.
- Jó napot. - hebegtem a készülékbe ahogy meghallottam, a recepciós hangját. - Egy mentőt szeretnék a..a..Maple Steert 2104-re. - hebegtem majd pedig megvártam míg visszajeleznek, és a telefont kinyomva próbáltam valahogy Li-ben tartani az életet..

Még soha nem izgultam, és féltem ennyire mint most. - Istenem, Liam!Ha lesz veled valami, én azt nem fogom magamnak soha megbocsájtani!Soha a büdös kibaszott életeben! - a könnyek ismét utat törtek, és folytak végig az arcomon, én pedig a székbe rogytam össze és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Mr.Malik? - egy idegen, férfi hang csapta meg a fülemet, mire én hirtelenségében letöröltem arcomtól a sós cseppeket és felálltam a székről. - Ha, jól értesültem magam Liam Payne egyik hozzátartozója.
- Igen! - ráztam vele kezet, és ha jól olvastam ki akkor Mr.Sommers-nek hívták az urat. - Ami azt illeti a párja vagyok. - ezen a kijelentésemen még én is lefagytam, nem tudom hogy sikerült ezt kimondanom de eléggé megfagyott a levegő, és a vér is egybe az ereimben.
- Értem. Ami azt illeti, Mr.Payne-nek egy kisebb szívinfarktusa volt. - irányított engem a férfi, a kórterem elé ahol Liam aludt. - És ami azt illeti, Mr.Payne-nek az agyában egy tumort fedeztünk fel. 
E- szó hallatán teljesen lefagytam és csak bambán meredtem a doktorra. Liam, agyában, tumor.Istenem.

Heartbreaker. - 3

Egy nap talán annyira fogsz vágyni valamire, hogy bármire képes lennél, csak hogy megszerezd. Amikor ez történik, légy nagyon, óvatos, mert abban a pillanatban az ördög kopogtat az ajtódon. -  Karen Hawkins: Szerelmi Alku

Érezted, már azt az érzést amikor felkelsz egy pillanat erejéig nem emlékszel semmire se, csak üresség és cigarettafüst van az elmédben, semmi más? - Na, én ennek a pillanatnak szeretek élni. Ez a pillanat az amikor még nem érzem a súlyát az életnek, mikor szabadnak érzem magam akár csak tegnap este.

Ohh, a tegnap este. Nem tagadhatom le az érzéseimet, de ez az este felkerült a toplistám tetejére a dobogós helyre. - Voltak már egy éjszakába torkolló kalandjaim férfiakkal, nőkkel de ez, azokhoz nem hasonlítható.

A leghalkabban másztam ki az ágyból, hogy a mellettem mély álmokban lévő Payne-t fel ne ébresszem. Legalább addig is csönd van, és egyedül vagyok a gondolataimmal és egy szál cigarettával. - A boxeralsóm után nyúlva, húztam fel meztelen testemre hogy legyen valamilyen takarás azért rajtam és ne meztelenül mutatkozzak emberek előtt.

A nadrágzsebembe nyúlva húztam ki a cigarettásdobozt, benne elhelyezkedő tíz-szál cigarettával, és egy fekete öngyújtóval mellette. - Egy szál cigarettát kihúzva a fehér dobozból, helyeztem vissza a jól megszokott helyre majd pedig a fekete gyújtóval és egy szál nikotinnal léptem ki az erkélyre.

A hideg kora-reggeli, New York-i levegő megcsapva érte minden porcikámat, és elmémbe még jobban égtek a tegnap este tett "bűntények" melyet Liammel osztottam meg, ő pedig velem.. - Egy hatalmasat szippantva a hideg levegőbe kezdtem meg a napot, majd pedig a fehér papírba csomagolt csodát emeltem a  számhoz, és azt meggyújtva szívtam bele az általam tartott a "világ egyik legnagyobb csodájába".

Ezt a mutatványt többször is elvégeztem, és közben néztem ahogy az emberek a dolgukra sietnek. Hisz még mindig ez New York,ahol az emberek mindennap rohannak a munkába, haza, vagy valahova a nagyvilágba és élik az elpocsékolt életüket. - Az agyamon több dolog futott át, még pedig olyan dolgok melyek a tegnap estéhez kapcsolódtak, mint például, olyan hogy Liammel ezután milyen lesz a kapcsolatunk - kíváncsi voltam hogy a barátságunk meginog-e vagy még erősebb lesz. - Hisz ő volt az egyetlen ember a földön akit érdekeltem, én ez kölcsönös volt még ha néha nem is mutattam ki.

Morgásra lettem figyelmes a háttérben, ebből következtettem hogy Li ébredezik. - Mikor a fehér átlátszó üveget nyitottam ki és léptem be a meleg levegőbe, a hideg után, szembe találtam magam Liam James Payne csodálatos csoki-barna szempárjával, mely a nap homályában úgy csillogott mint valami féle gyémánt amit csak én őrizhetek meg az összetöréstől, de akár össze is törhetem egy röpke pillanat alatt.

- Jó reggelt! - mormogta, majd egy hatalmast nyújtózkodott a fehér egyszerű ágynemű-garnitúrában.

- Jó reggelt neked is.  - feleltem alig hallhatóan majd pedig a ruháimat felkapkodva magamra próbáltam előbb-utóbb eltűnni, és elkerülni a kínos beszélgetést.

- Most, meg hova mész? - kérdezte tőlem, szemöldökét ráncolva majd pedig ülésbe tornázta fel magát és értetlenül meredt az én barna szempáromba.

- El, Liam.  - feleltem egyszerűen, majd az ajtó felé vettem az irányt, és a kilincshez nyúltam volna ha egy kéz nem ragadja meg a csuklómat és ránt vissza.

Magával, Liam Paynnel találtam magam szembe Ádám-kosztümbe. Próbáltam szemmel nem végig mérni csupasz testét ami eléggé nehezemre esett, de próbálkoztam. 

- A tegnap este, hiba volt. - szólaltam meg alig hallhatóan, mire szemébe a fájdalom költözött és egy hatalmas levegőt vett, mielőtt még száját mondatra nyitotta volna szólaltam meg. - Figyelj..tudtam hogy ez lesz Liam. Tudtam hogy itt vége lesz a barátságunknak és csak két idegen leszünk egymásnak, akik kielégítették egymás vágyait egymás iránt. - mondtam fájdalom teli hangon és fordulóra fogtam a lábaimat és kifelé vettem az irányt.

- Ha hiba volt, én még szeretnék többet hibázni veled. És nem csak egy idegen szeretnék lenni, akit egy nap múlva elfelejtesz..én a párod szeretnék lenni. - Az utolsó mondat hallatán, megtorpantam és megálltam a küszöbön, ha tovább lépek akkor itt a kapcsolatunk megszakad. Ha pedig itt maradok, és megfordulok egy új kezdet kezdődik mindkettőnk számára.

Én voltam olyan makacs, hogy az első opciót választottam és szemrebbenés nélkül ott hagytam őt, és a Payne-lakájt.

A metrón tartva hazafelé merengtem a tegnap estén. - Nem tudom miért de az az este beleférkőzött az agyamba és nem képes onnan kitörni hogy más költözzön be a helyére. Emlékszek rá, amikor finom-puha ajakit csókoltam, amikor fehér pólóját téptem szét és megpillantottam hibátlan felsőtestét, amikor átadtam magam a jóleső érzésnek melyet ő váltott ki belőlem, és amikor a karomban aludt el. - Talán ha pár hónappal előbb kérte volna ezt tőlem, akkor is belementem volna, és talán most boldogak lennénk. De pár hónappal előtt csak a szívemet törték össze, most pedig én törtem össze egy másik ember szívét. Ezt nevezik karmának. Ez az a 'életérzés' ami már több éve kísért engem és nem tudok tőle megszabadulni. - De hogy őszinte legyek nem is próbálkoztam. - Amikor volt rá lehetőségem, nem néztem új lakás után hogy New York szívében lakjak, és nem néztem új állás után hogy több pénzem legyen.Nem!egyszerűen csak elvertem a pénzemet..Bolond voltam, vagyok és leszek.. Ez vagyok én egy elcseszett ember, ezen a nyomorult világon.

Még csak alig volt tizenegy óra de én már otthon gubbasztottam, és néztem ki a fejemből mint mindig. - Hogy őszinte legyek, annyira szegény voltam hogy nem volt semmilyen elektronikus-eszközöm a telefonom kívül, és a hűtőben is alig volt valamilyen étel amit ehettem volna. - Hisz, minden pénzem a rezsire ment el, és az egyéb számlákra melyek az emberek kasszáját húzzák le, míg a társadalom gyarapodik, és ezt naponta újra-és újra átélik.

Már éjfél is elmúlt, amikor ágyba feküdtem és az óra mutatója pedig közeledett a kettő-óra felé. Én csak feküdtem azon a rozoga darabon, és a repedezett, sárga, mennyezetet pásztáztam, és Liam-en járt az eszem.

Egész nap csak ő rá gondoltam, aludni se bírtam, amikor becsuktam a szememet csak őt láttam magam előtt, senki mást csak az Ő gyönyörű barna szemeit, mosolyát, arcát, a haját. Olyan csodálatos volt. - Nem tudom hogy milyen cél vezérelt, de kezeim közé kaptam a fekete telefonomat és Liam számát kezdtem keresgélni az emberek között. Több száz telefonszám volt benne, jelentéktelen emberekkel, akiket soha a büdös életben nem keresnék..

Kisebb keresgélés után, megtaláltam a számot, és ezt hívva emeltem a készüléket a fülemhez. - Kisebb várakozás után, hatalmas ricsaj csapta meg a kagylómat, amitől arrébb emeltem a készüléket. Talán, egy buliba ricsaja volt hallható a túloldalon, és férfi nyögések hada, melynek az egyik tulajdonosa Liam volt. - Lefagytam, és hirtelen kinyomva a telefont csaptam le az éjjeli majd pedig próbáltam álomba merülni, nem valami nagy sikerrel.